KLBK - Karcagi Labdarúgó Baráti Kör
google-site-verification: google0fec882942f13186.html
Menü
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
HAJRÁ KARCAG!
HAJRÁ KARCAG!
 
Brain Drain: Karcagi Labdarúgó Induló
 
FRISS HÍREK
FRISS HÍREK : A forduló egyik meglepetése a miénk!

A forduló egyik meglepetése a miénk!

GEORGE  2015.10.11. 09:43

Kiváló játékkal, teljesen megérdemelten hoztuk haza a 3 pontot Törökszentmiklósról.


Hideg, szeles időben, maroknyi karcagi szurkolótábor jelenlétében futottak ki a csapatok szombaton délután a miklósi pályára – tudtuk meg Bukovszki Lajostól, aki a helyszíni élményeit osztotta meg a KLBK olvasóival.

Bizakodó karcagi szurkolók

Tartottunk a meccstől, hiszen az eddig mindössze 7 gólt kapó miklósi együttes kimondottan nehéz diónak ígérkezett. A hazai csapat rögtön a kezdés után átengedte a területet, és kontrákkal próbált zavart okozni. Ez a 16. percben már eredményre is vezetett, Buru Zoltán védelmünk megingását kihasználva, rögtön az első lehetőségből megszerezte a vezetést. Szerencsére nem estünk össze, hanem továbbra is igyekeztünk támadásokat kialakítani. A 25. percben Baba révén sikerült egyenlítenünk, majd a fordítás is összejött, egy szabadrúgást követően Kocsis Jancsi megszerezte első karcagi felnőtt bajnoki gólját. Utána volt még pár lehetőségünk, a félidő nagy részében uraltuk a játékot, a hazaiak leginkább csak pontrúgásokból tudtak a kapunk elé kerülni. 2:1-es vendégvezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe, a karcagi drukkerek dideregve, de optimista hangulatban várták a folytatást.

Szívós Gyuszkó és Nagy Dani - két ex-karcagi a lelátón (Dani sérülés miatt idén még nem játszott)

A második 45 percben ott folytattuk, ahol abbahagytuk, szinte folyamatosan a hazaiak térfelén tartottuk a labdát. Rózsa Pisti a 61. percben remekül lépett ki a védők között, a kapujából kifutó Török Imre elhúzta a lábát, Szabó József játékvezető gondolkodás nélkül kapta elő a piros kártyát a zsebéből, és persze büntetőt ítélt – jogosan. Cserekapus nem lévén, egy mezőnyjátékos állt a kapuba, de ő sem tudta megakadályozni, hogy Varga Zoli biztos lábban értékesítse a tizenegyest. 3:1 ide, eldőlt a meccs.

Az utolsó fél óra alatt a miklósi védelem leginkább az átjáróházhoz hasonlított, legalább négy, de akár öt vagy hat ziccert is elhibáztunk, túlkombináltuk a futószalagon vezetett támadásaink mindegyikét. De ezen annyira már nem bánkódtunk, hiszen a mérkőzést szinte végig kézben tartva, mezőfölényben játszva, teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Szép volt, fiúk!

A csapatunkból mindenki hozta a tőle elvárhatót. Hátul Szívós Gergő, középen Rózsa Pisti, elöl Erdei Tibi teljesítménye emelkedett a többiek fölé.

Varga Zoli büntetett

A forduló meglepetései közé sorolhatjuk az otthon játszó Jászárokszállás és Csépa hazai döntetlenjét éppúgy, mint az, hogy Tiszafüred csak nehezen, egy góllal tudott nyerni Kunhegyesen (a vendégek a második félidőben 35 perc alatt hat sárgát szedtek össze), és a mi remek sikerünket az eddig mindössze egy vereséget szenvedő, 4. helyen álló Törökszentmiklós ellen. Ezzel feljöttünk a hetedik helyre, ami azért mégiscsak jobban néz ki, és a jövő héten Kunhegyest fogadva akár tovább is javíthatunk pozíciónkon.

Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!

A táblán a "lényeg"

Bukovszki Lajos fotói a meccsről.

Góltotónkra két telitalálatos tipp érkezett (Talmács András és Székely Sándor), a KLBK-s „Hajrá Karcag!” szurkolói sapkát Talmács András nyerte. Gratulálunk!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.10.11. 17:34
george

Kedves Bandi! A sapkát eljuttatjuk a címzetteknek!

2015.10.11. 15:53
Talmács András

Kedves Barátaim!Az általam megnyert HAJRÁ-KARCAG szurkolói sapkát a Karcagi Gyermek Otthon lakóinak ajánlom fel.Kérlek Titeket,továbbítsátok.Köszönettel.Hajrá Srácok! :)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NAPTÁR
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
KÖVESS MINKET!

 

 
ENNYI AZ IDŐ
 
LÁTOGATÓK AZ OLDALUNKON
Indulás: 2014-03-04
 
VELETEK VAGYUNK!

 
Füled nőjön bokáig!
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG