Orosz: Ennyivel jobbak voltak
GEORGE 2016.05.14. 20:13

Jászárokszállási vereségünknek köszönhetően visszaestünk az ötödik helyre, de a dobogó elérhető távolságban maradt.
Szőke Robi, Németh Misi, Rózsa Pisti, Kovács Csabi és Balogh "Baba" sem lépett pályára – tudtuk meg Orosz Pistitől, csapatunk játékosedzőjétől. Alig van egészséges játékos a csapatban, sokaknak fáj valamije, kinek a dereka, kinek a válla, más combizomhúzódással bajlódik. Kovács Csabi térdsérülése sajnos lassabban gyógyul a vártnál, pénteken ugyan megpróbálta terhelni a lábát, de a játékot nem tudta vállalni, s várhatóan ebben a bajnokságban már nem is számíthatunk rá.
A hazai csapat rögtön magához ragadta a kezdeményezést, erőnket teljesen felemésztette a védekezés, enerváltan, fásultan játszottunk. A hazai fölény egy jól eltalált átlövésgólban teljesedett ki.
A második játékrészben lényegesen bátrabban, harcosabban, helyzetekig eljutva játszottunk, de betalálni nem sikerült. A JVSE teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, a mi játékunkban nemhogy a győzelem, még a pontszerzés sem nagyon volt benne – elevenítette fel a pályán történteket Orosz mester.
Természetesen bánkódnak a vereség miatt, de van még hátra három forduló, két pontra állunk a dobogótól, és amint a többi eredmény mutatja, a bajnokság végére az élcsapatok is egyre-másra botlanak.
Jászárokszállási VSE - Karcagi SE 1:0 (1:0) A mérkőzés MLSZ jegyzőkönyve
Folytatás jövő szombaton Jászfényszaru ellen a Liget úton.
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
|