Újabb siker,ezúttal Jászkisér ellen.
Kukucska 2018.03.30. 10:37

Szombaton a Mezőtúrt sikerült legyőzni,ezúttal ugyan erre készültünk,de most a Jászkisér volt a vendég.
Szemerkélő eső,kellemetlen +7-8 C fok várta a nézőket,ezen a szokatlan időpontban megrendezett mérkőzésen. mint bizonyára mindenki tudja, (aki nem,most megtudhatja),ezt a mérkőzést még a tavaszi második fordulóból kelett elhalasztani,mivel nem sikerült a leesett kb 5 cm-es havat eltakarítani a műfüves pályáról időben.
Végülis sikerült a két csapatnak megegyeznie a pótlást illetően,ami erre a csütörtöki napra esett.
Nem sokan választották délutáni programként ezt a mérkőzést,hiszen az időjárás sem igen kedvezett,talán 30-35 néző állta körül az esernyője védelmében a pályát.
A Jásziséri csapat 9 hadrafogható játékossal futott ki a bemelegítéshez,de mint jelezték,várható volt egy újabb kontingens is a mérkőzés kezdetére,ami menetrendszerűen a kezdésre be is futott,így nem volt akadálya a mérkőzés elkezdésének.
Nálunk jó hír volt,hogy Szívós Gyuszi vállalni tudta a játékot,igaz egyenlőre csak csereként számíthatott rá Orosz mester, illetve újra csatasorba állt Csík Roli,aki ismét hazatért. Rossz hír is akadt sajnos,Kovács Laci,még mindíg a sérülésével bajlódott,és sajnos az utóbbi mérkőzések húzó embere Erdei Tibi belázasodott,így nem tudta vállalni a játékot.
Mire a csapatok kifutottak a kezdőkörbe üdvözölni a megjelenteket,szépen rá is kezdett az eső,egyáltalán nem könnyítve meg a játékosok dolgát.

A hangosításról,a nehéz körülmények ellenére is a KLBK aktivistái gondoskodtak,nem volt könnyű dolguk,de az intenzív eső ellenére sikerült a technikát megóvniuk az eső ártalmaitól.
Karcai SE - Jászkisér SE 2 : 0 ( 1 : 0 )
Karcag : Fekete - Bencsik,Orosz,Szőke,Daróczi - Terjék,Szívós G.,Szentannai,Kiss - Nagy,Balogh.
Cserék : Csík,Szívós Gy.,Erdei,Fábián,Balajti,Kovács.
Jól kezdtük a mérkőzést,talán jobban alkalmazkodtak a mi fiaink a csúszós talajhoz,a mostoha időjárási körülményekhez,de hamar sikerült mezőnyfölényt kialakítani,ami kevés igazán nagy helyzetet eredményezett,de az biztos,hogy a vendégek alig-alig lépték át a pálya felezővonalát.Nem is igen találkoztak a labdával,egy-egy kétségbeesett szerelésen, labda elé vetődésen kívül nem igen volt közük a játékhoz.Sajnos azonban mi sem brillíroztunk nagyon,mert rengeteg hibás átadás,pontatlan passz jellemezte a játékunkat.
Előbb utóbb azonban a nagy számok törvénye alapján sikerült komoly lehetőséget is kialakítanunk,mint például Terjék Peti nagy lövése,amit futtából,két szép csel után,jobb lábbal zúdított a vendég kapura.Sajnos ez a gólt érdemlő lövés pont a lécek találkozásánál csattant a kapufán a bal oldalon. Mindenesetre szép jelenet volt.
Aztán mégiscsak sikerült lehűteni a vendég reményeket,egy remek szabadrúgás folyamodványaként.
25.perc. Egymás után lőttük a szabadrúgásokat,szinte mindíg olyan 25-28 méterről,mert a vendégek,már csak így voltak képesek megállítani a támadásainkat. Nagy Roli állt a labda mögé,jól helyezett bal lábas lövése,védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba. 1 : 0 !

Meg jött a kedve a fiúknak,jó támadásokat vezettünk,végre mertünk lőni távolról,(a betömörülő védelem ellen mi mással is operálhattunk volna),így volt dolga rendesen a vendég kapusnak.
Szívós Gergő,ismét Nagy Roli,de még Balogh "Baba" Józsi is próbálkozott,de azon kívül,hogy a közönség jól szórakozott,és a vendégek kapusának nem kelett attól félnie,hogy megfázik,ezek a lövések sajnos gólt nem eredményeztek,de legalább élvezhető volt a mérkőzés.
Egy kis szerencsével,nagyobb koncentrációval már az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzés érdemi részét,akár több góllal is vezethettünk volna,ám ez nem így lett,ezért a fiúk,egyedül csak önmagukat hibáztathatták.
Jól keztük a második félidőt is,jól alakítottuk ki a gólveszélyes lehetőségeket is.
Szőke Norbi fejelhetett közelről a vendég kapura,de a bal alsóba tartó fejesét,nagy bravúrral hárította a vendég portás.

Aztán,hogy ne unatkozzunk,Nagy Roli lőtt egy bődületes kapufát,majd később Szívós Gergő tesztelte szintén a lécet szabadrúgásból,szóval megvoltak a lehetőségeink,hogy eldöntsük a mérkőzést,mindhiába.
Összekapta magát a vendég csapat is,egyre bátrabban látogattak át a mi térfelünkre.Nem mondhatnám,hogy életveszélyesen és ellenállhatatlanul rohamozták az állásainkat,de valahogy az volt az ember érzése,csak ne hogy találjanak egy gólt!Hát nem találtak,ellenben a mérkőzés hajrájában mi megszereztük a mindet eldöntő találatot.
89.perc.Bencsik Zoli szerzett labdát a pálya közepén,az igen jól játszó,a csapat motorjának szerepét betöltő Szentannai Zolihoz passzolt,aki egy igazítás után a jobb oldalon jó ütemben felfutó Balogh "Baba" Józsihoz passzolt,Ő nem igazgatott,hanem kissé elcsúszva,estében a bal alsó sarokba pöckölte a labdát. 2 : 0 !

El is dőlt a mérkőzés,mert alig 1-2 perc múlva Szabó jétékvezető sporttárs véget is vetett a küzdelemnek.
Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk,a valljuk meg őszintén lelkes,de szerény képességű Jászkisér csapata ellen.Inkább azt mondanám,mi tettük magunknak nehezebbé a mérkőzést,mint amilyennek valójában kelett volna a két csapat tudása között reálisan lennie.Persze vannak ilyen mérkőzések is,talán emlékezhetünk, nem is olyan régen,a Rákóczifalva ellen is hogy szenvedett a csapat.Most szenvedésről szó sem volt,inkább a helyzetkihasználásunk nem működött a legjobban,hiszen a lehetőségeink megvoltak.Talán,ha Fortuna Istenasszony mellénk áll,a számos kapufánkból lehetett volna számos gól is.Ne szomorkodjunk azonban,a három pont itt van,a csapat jelenleg a 6. helyen tanyázik,a játék a kezdetektől mérve javulgat,úgyhogy HAJRÁ KARCAG,CSAK A GYŐZELEM!!!
Fotók a mérkőzésről.
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
|