A legendás fekete nyolcas
GEORGE 2014.09.11. 17:36

Alig telt el száz nap azóta, hogy nyolcat rúgtunk Jászárokszállásnak. Akkor most sima meccsnek nézünk elébe? Aligha! De nagyon ideje volna idegenben is nyerni egy partit.
Gyászosra sikeredett május utolsó napja a jászárokszállási focicsapat számára. Nem tudjuk, eszükbe szokott-e még jutni, vagy igyekeztek elfeljteni, amennyire csak lehet, de akkor nagyon eltettük a fekete nyolcast. 31 ponttal, a bajnokság tizenegyedik helyezettjeként látogattak Karcagra aznap, mi a második helyen álltunk, és kétszer annyi pontunk volt. Győzelmi kényszer nyomta a vállunkat, ha kikapunk, és a nyakunkba lihegő Tiszafüred nyerni tud Cibakházán (nyerni tudott), akkor egy fordulóval a vége előtt visszacsúszunk a harmadik helyre. Mumusnak tituláltuk a JVSE alakulatát, hiszen nem volt túl rózsás a mérlegünk velük szemben, de azt is tudtuk, ezen a meccsen csak egyféle eredmény születhet: karcagi győzelem.

- Így álltunk fel májusban -
A mérkőzés nem indult álomszerűen, az első fél óra meglehetősen lagymatagra sikeredett, de Székely Dávid és következő percben Kupai Krisztián gólja után fújtunk egy nagyot, itt már csak nem lehet akkora baj! A második játékrészt egy Kovács Csaba-fejes majd egy újabb Székely-gól indította, és innen nem volt megállás. Dávid büntetőjét még kifogta Papp Tamás, de Szívős Gergő duplájánál (a tizenegyesgól itt megnézhető), majd a hajrában Erdei Tibi sistergős lövésénél és Nagy Roli pimasz cselsorozatot követő találatánál már tehetetlen volt.

- A második félidőben ellenállhatatlanul játszottunk -
Szenzációs győzelemnek tapsolhattunk, csapat és közönsége sokáig ünnepelte egymást, volt ollézás meg pacsi is, az estét pedig közös birkavacsora zárta, elvégre ez volt a szezonbeli utolsó hazai mérkőzés. Nehéz elhinni, hogy ez az árokszállási csapat gondot okozhat nekünk vasárnap, de mégsem árt, ha óvatosak vagyunk.

- Nyolcszor örültünk -
Ne felejtsük el, hogy ezt a szép eredményt úgy értük el, hogy Kaszab Gyula hat alapemberét is nélkülözni kényszerült (calici vírus, vagy valami hasonló nyavalya miatt). Továbbá fontos megjegyezni, hogy Jászárokszálláson 4 éve, 2010 augusztusa óta nem sikerült nyernünk. Legutóbb 0:0 lett, előtte, 2013 májusában négyet(!) kaptunk és egyet se lőttünk, egy évvel korábban pedig 1:0-ra véreztünk el. Az utolsó idegenbeli győztes meccsünkön 3:2-re sikerült nyernünk, a félidőben még a JVSE ment 2:1-re. A karcagi gólokon Jámbor Sándor, Bodor Gyuri és Nagy Dani osztoztak - azóta nem ugrottunk "Árkot".

- Ha jól megy a csapatnak, a sör is jobban fogy -
Persze vannak szép győzelmeink a 8 gombócoson kívül is, még ha nem is ilyen nagy különbségűek. 2012 szeptemberében itthon 2:0-ra nyertünk (gólok: Erdei Tibi, Székely Dávid), 2011 márciusában – szintén a Liget úton – 3:0 (gólok: Balogh Roli, Orosz Pista és Fodor Bence).

- Megnyugodtunk, kétjegyűt is tud az eredményjelző -
De ugye most utazni fogunk, és bár a JVSE hazai pályán a nyitófordulóban 3:1-re alulmaradt Újszásszal szemben, azóta hozza a meccseit, Martfűn és Csépán egyaránt 1:0-ra nyertek, közben otthon Túrkevét kapta el 4:2-re.

- Jól sikerült tavaszi búcsú a hazai közönségtől -
Jászárokszállás a negyedik 9 ponttal, mi a harmadik helyen állunk 10-zel. Az utóbbi két évben mi egy ezüst- és egy bronzérmet szereztünk, Árok mindkétszer a 10. helyen végzett.
Ennyit az előzményekről, a statisztikákról, a számokról. Ha tartani akarjuk a lépést Füreddel és Jászapátival, mindegy, hogy ki az ellenfél, mindegy, hogy milyen messzire kell buszozni, mindegy, hogy nem győztünk ott 4 éve, akkor is haza kell hozni a három pontot! A múlt héten felszabadultan, olykor látványosan, és ami a legfontosabb, végre eredményesen is játszottunk. Bízzunk benne, hogy a betegek és a hiányzók újra hadra foghatók lesznek, a srácok átmentik jó formájukat vasárnapra is, és hogy koncentráltan és lelkesen fogunk játszani. Úgyhogy mi nyugodt szívvel engedjük el fiainkat a Jászságba.

- Örök szerelem -
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
TIPPVERSENY!
|