FRISS HÍREK : A legfiatalabb Karcag-drukkernek is tetszett! |
A legfiatalabb Karcag-drukkernek is tetszett!
Kukucska 2015.11.01. 13:33

Október utolsó napján a karcagi csapat teljesen megérdemelt győzelmet aratott a negyedik helyen álló Jászárokszállás ellen.
Ködös, szűrt napfényes idő várta a szórványosan érkező érdeklődőket szombat délután. A Liget úti Sporttelepre kilátogatók két elszánt csapatot láthattak. Számunkra is, de a vendégek számára is komoly tétje volt ennek a mérkőzésnek, hiszen nekünk az élmezőnyhöz való felzárkózás, a vendégeknek pedig az ott maradás volt a tét, természetesen győzelem esetén!
Boldog szurkolók (Még boldogabb szurkolókhoz kattints a képre!)
Mindkét csapat idegesen kezdett, jellemzően ez sok elrontott átadásban, meggondolatlan indításban, kapkodó, csak az egyszerűségre törekvő felszabadításban jelentkezett. Talán a vendégek találtak magukra hamarabb, hiszen az első félidő első harmadában többet birtokolták a labdát, talán szervezettebbnek is tűntek, de igazából komoly veszélyt nem jelentettek Agócs kapujára. Ebben az időszakban jobbára a karcagi térfélen tartózkodott a labda, szórványosan azonban egy-egy kontra is végigfutott a pályán, sajna eredménytelenül. Aztán ahogy telt-múlt az idő a mi fiaink kezdték átvenni az irányítást, és egyre veszélyesebben is támadták a vendégkaput. A jászárokszállási védelem azonban jól zárt, ha kellett, még szabálytalanság árán is, de jól védték a kapujukat. Ez is lett a vesztük, mármint a sok szabálytalankodás!
A vendégek kezdtek jobban
Már az első félidő utolsó harmadában jártunk, amikor is egy újabb vétséget követően Bukovszki Dani végezhetett el a bal oldalvonaltól mintegy 35 méterről szabadrúgást az ellenfél térfelén. Nagy erejű, de ívelt szabadrúgása a kapu jobb felső sarka irányába repült, amit a vendégportás alaposan elnézett (mellé nyúlt), a labda a kapufáról a hátára, kezére pattant, és onnan a hálóba. Jó helyzetfelismerés, egyszersmind kapusbaki volt, ami nem von le Dani érdemeiből, akinek mostanában igen megjött a lövő kedve, hál’ istennek. Bánják is az ellenfelek! (Egyesek szerint, ha éjszakai műszakban dolgozik előző nap, akkor jobban megy neki a játék!)
Kis Bukó itt még melegít, később ő lett a meccs hőse
Felpörögtek az események, hogy mennyire, azt az is bizonyítja, hogy még az előző gólt ízlelgettük, amikor már meg is született a második, aminek főhőse Balogh "Baba" Józsi és újfent a "kis" Bukó volt. Baba a saját térfeléről indulva, gyakorlatilag végigcselezte az egész jobb oldali vendégvédelmet, egészen az 5-ös vonaláig becselezte magát a büntetőterületen belülre, majd felnézett, és látta, Bukó érkezik középen, odapasszolta hát a lasztit, és Dani a legtermészetesebb módon bevágta azt a kapu közepébe. No, ez már jelentős előny, hangzott el a lelátón. A maradék időben a vendégek keresgették a játékukat, de ez a két szép gól igen lehervasztotta a kedvüket, így az első félidőben már komoly, említésre méltó esemény nem is igen történt. Veszélyes előny a kétgólos vezetés, hiszen..., ez többeknek megfordult a fejében, de a szünetben tombolasorsolás folyt a KLBK jóvoltából, és ha kis időre is, de ez elvonta a mérkőzésről a figyelmet.
Fortuna Liget úti helytartói
A várható forgatókönyv szerint zajlottak az események a második etapban. A vendégek próbáltak valamit, hogy mit, azt nehéz volt kiolvasni a játékukból, de brusztoltak becsülettel, a mi csapatunk pedig a saját térfelére visszahúzódva, a biztonságos védekezést előtérbe helyezve várt a lehetőségekre, a kínálkozó kontrákra, amelyek menetrendszerűen el is jöttek. Előbb Baba hagyott ki egy ajtó-ablak helyzetet, majd később Szőke Robi előtt adódott egy hasonló lehetőség, de mint az eredményből kitűnik, mindketten adósak maradtak a jó befejezéssel, sajnos. A vendégek előtt ritkán adódott lehetőség, jól zárt a védelmünk, azonban ha kellett, akkor helyén volt a szívünk, és a még oly nehéz szituációkat (amiből egy-kettő ha akadt) is sikerült kapott gól nélkül megúszni. A sikertelenséget durvasággal próbálták egalizálni a vendégek, amiért egyik játékosuk a kiállítás sorsára is jutott! Ekkor el is dőlt a mérkőzés! Ezt követően mindkét csapat kihasználta minden cseréjét, még néha egy-egy lehetőség felvillant mindkét csapat előtt, de az eredmény már nem változott: Karcagi SE - Jászárokszállási VSE 2:0 (2:0) - A meccs krónikája percről percre

Agócs Zoli több remek védést is bemutatott
Összességében teljesen megérdemeltük ezt a győzelmet, mert taktikusabban, fegyelmezettebben, az adódó lehetőségeket jobban kihasználva játszott csapatunk, amiért minden játékosnak kijár a dicséret. Remélem, ebben a szezonban már nem is térünk le erről az útról! Vár még ránk 3 mérkőzés, mindjárt a következő idegenben az utolsó előtti helyezett Jászfényszaru otthonában, reményeink szerint onnan is győzelemmel tér haza csapatunk, és hogy el ne felejtsem, ezt követően fogadjuk a szomszédvár Kisújszállás csapatát! Szóval, lesz még izgalom bőven!
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
Alexebb és legfiatalabb Karcag-szurkoló
Tippversenyünkön 33-an próbálkoztak telibe találni a 2:0-ás eredményt, ez Juhász Eriknek, Talmács Andrásnak és Simon Máténak sikerült. Közülük a KLBK-s "Hajrá Karcag!" szurkolói sapkát Juhász Erik nyerte. Gratulálunk! A sapi a következő hazai meccsen vehető át.
|