Csak az egy pontnak örülhettünk!
Kukucska 2016.03.13. 11:43

Egyáltalán nem voltunk topformában, az agresszív kunszenti játékkal sokszor nem tudtunk mit kezdeni, mégis igazságosnak mondható döntetlen született.
Egészen Csépáig kellett utaznunk, hogy megmérkőzzünk soros ellenfelünkkel, a Kunszentmártoni TE csapatával. Mint köztudott, ellenfelünket "példátlan szigorúsággal" a megyei szövetség 1, azaz egy mérkőzésre eltiltotta a hazai pálya használatától, mivel a Szajol elleni hazai mérkőzésüket félbe kellett szakítani (majd beszüntetni) nézőtéri rendbontások, a partjelző megdobása és a nézők pályára vonulása miatt!
A bemelegítéssel nem volt gond
Volt talán 70-80 néző is a körülményekhez képest jól előkészített pálya körül. A nap hol sütött, hol nem, és igen élénk szél fújdogált, amikor pályára vonultak a csapatok. Skultéti játékvezető spori sípszavára alaposan bekezdtek a "hazaiak", akik egyik utolsó lehetőségként tekintettek a mérkőzésre. Ennek tudható be, hogy óriási elánnal vetették magukat a játékba, a mi fiaink azonban állták a sarat, de a védekezésbe vetett energiák után a támadások indítására már nem igen maradt erő. Feltűnő volt, hogy a kunszentiek nem kímélték sem magukat, sem a mieinket, és ennek Skultéti spori gyengekezűségével és határozatlan ítéleteivel teret is engedett, főleg a mi csapatunkat sújtva téves döntéseivel.
A leghűségesebb szurkolók most sem hiányoztak
Ennek ellenére több lehetőséget is kidolgoztunk úgy negyed óra elteltével, és a 22. percben egy szép Szőke Robi csúsztatással (Bukovszki Dani szögletéből) megszereztük a vezetést. Ezt követően, ha lehet, még jobban összezavarodott a játékvezetői team, majd az első adandó alkalommal meg is ítélték a hazai oldalon nagyon várt büntetőt, amit higgadtan értékesítettek is. Megnyugodtak némileg a kedélyek, lassan leperegtek a maradék percek, a szünetig már nem igen történt említésre méltó eset.
Rohamoztak a kunszentiek
A második félidőben minden ott folytatódott, ahol az első végeszakadt, a hazaiak száguldoztak a pályán, a mieink pedig próbálták kifogni a szelet a vitorlájukból. A részünkről a szünetben végrehajtott kettős csere nem igazán változtatott a mérkőzés menetén. Sokkal agilisabbnak tűntek a kunszentiek. Aztán beszorultunk a kapunk elé, és néhány komolynak tűnő helyzet után, mivel nem tudtunk felszabadítani, betalált a "hazai" csapat, egy jól eltalált lövéssel.
Szőke Robi két gólja egy pontot ért
Sajnos nem igazán tudtak a fiaink változtatni a helyzeten, továbbra is támadásban maradt az ellenfél. Éppen ezért meglepő, de szinte a semmiből sikerült egyenlíteni, amikor is Gergő labdáját egy kicsit hosszan vette át Szőke Robi, de ment utána, és a mélázó, egymásra váró három kunszenti védő közül, a lefagyó kapus ámulatára okosan beemelte azt a kapuba! Ezzel lett 2:2!
A védekezés felemésztette az energiánkat
A maradék időben már alig voltak veszélyben a kapuk, habár az utolsó percben egy meg nem adott büntetőt reklamáltak a kunszentiek. Mivel ezt nem adta meg a játékvezető, az eredmény már nem változott.
Négy gól a kapuban, az eloszlásukat nem így terveztük
Nem volt valami magas színvonalú a mérkőzés, a kunszentiek jobban akartak, de sokat hibáztak, nagyon pontatlanul játszottak. Sajnos, mi sem álltunk a helyzet magaslatán, és ha belevesszük, hogy egy teljesen szabályos gólunkat nem adott meg a játékvezető les címén, akkor igazságosnak tekinthető a végeredmény.
A találkozó MLSZ jegyzőkönyve
Szombaton 15 órai kezdettel Jánoshidát fogadjuk, lesz miért revansot vennünk, hiszen ősszel egy sima hármassal küldtek haza minket. Remélem, sikerül a visszavágás!
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
|