Szombati vendégeink tavaszi szereplése eddig meglehetősen felemásra sikerült. Bizakodva, de mégis óvatos reményekkel várjuk a délután fél négykor kezdődő rangadót.
A tavaly veretlenül bajnoki címet szerző Tiszafüreden edzőváltás történt a nyáron (majd később Dorcsák Zoltán játékosedző vette át a csapat irányítását), volt játékosmozgás is (pl. a házi gólkirály Angyal is elhagyta a klubot), többen azt jósolták, hogy az új kiírásban nehéz lesz megismételni az előző évi remeklést. Nem is ment könnyen, a hetedik fordulóban a 4. helyen álltak Pellesék, de aztán csak behúzták az őszi szezont, 10 győzelem és 4 döntetlen mellett mindössze egy vereség volt a mérlegük, Újszászon, egy igencsak parázs meccsen maradtak alul 2:1-re.
Egy éve sok szurkoló volt kíváncsi a Füred elleni rangadóra
A téli felkészülés nyugodt, bizakodó hangulatban telt a Tisza-tó partján, Ábrahám István nyilatkozata szerint duplázásra készülnek, hiszen benne van a társaságban a címvédés. Tavasszal azonban megtorpant a bajnok, más kérdés, hogy a többiek hasonlóan ingadozó teljesítményének köszönhetően még mindig partiban van az aranyért folytatott küzdelemben. Ebben az évben háromszor nyertek és ugyanennyiszer kaptak ki. Idegenben mindössze Jánoshidán tudtak győzni, a többi fellépésük vereség a javából. A nyitófordulóban Fegyverneken (3:0), két hete Szajolban (3:0) és a múlt héten Túrkevén (2:0) maradtak alul. Úgyhogy a hullámvölgyet kihasználva most elkapható lehet a Füred. Ez legutóbb 2013. október 26-án (895 napja) sikerült, az akkor 17 és fél éves Székely Dávid duplájával nyertünk 2:0-ra. Itt van róla az agyonjátszott videó, de mindig nagyon jó újranézni:
A szombaton - a korábban kiadott időponttól (14:30 óra) eltérően - 15:30-kor kezdődő találkozó nagy kérdése, elszalasztjuk-e azt a sanszot, hogy a mérkőzés esélyeseként legyőzhetjük örök riválisunkat. Két megsebzett nagyvad feszül majd egymásnak, bármi előfordulhat. Ha olyan pechesen játszunk, mint Szajol ellen, akkor újabb pofonba szaladhatunk bele. De ne fessük az ördögöt a falra, a múlt heti rövidzárlat alatt bekapott két gól, a kapufák, a sok elpuskázott helyzet még egyszer nem ismétlődhet meg.
2:2 lett a vége, a vendégeknek az 1 pont a bajnoki címet jelentette
Ezért persze tenni kell, magától nem fog sikerülni. Harcosság, lelkesedés, alázat, teljes koncentráció - az elsőtől az utolsó percig. Hiszen az elmúlt 4 év mutatói alapján nem akárki az ellenfél, hanem a megye legeredményesebb csapata.
Gigászok csatája! A bajnokság első négy helyezettje egymással játszik a hétvégén. A listavazető Szajol a 3. helyezett Törökszentmiklóst fogadja. Mi a negyedik helyen állunk, és a dobogó második fokát elfoglaló Tiszafüreddel meccselünk.
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
A Tiszafüredi VSE utoljára 2015. május 19-én járt a Liget úton. Halmai Balázs e cikkben látható fotói azon a meccsen készültek.