FRISS HÍREK : Hátrányból felállva mentettünk pontot Túrkevén |
Hátrányból felállva mentettünk pontot Túrkevén
Székely Sándor 2014.10.12. 18:20

Nem életük formájában játszottak a karcagi srácok, de a küzdeni akarás meghozta gyümölcsét, tovább őrizzük veretlenségünket.
Szép idő fogadta Túrkevén a szokásos optimista hangulatban érkező lelkes karcagi drukkereket. Az rögtön látszott, a helyi focipálya rossz minőségű, egyenetlen, helyenként fűhiányos.

A mérkőzés túlnyomó részében egyenlő erők küzdelmét láthattuk a feltűnően sok hibával játszó együttesektől. Meccs közben a túrkevei csapat több megnyilvánulásából is egyértelműen kiderült, hogy maximálisan elégedettek lennének egy döntetlennel. Ennek megfelelően a biztos védekezésen alapuló kontra játékot játszották több-kevesebb sikerrel. A második félidő elején hat perc alatt esett három gólt követően mégis úgy tűnt, hogy akár túl is teljesíthetik a tervüket.
Csapatunk ment, hajtott, küzdött becsülettel, de talán a dimbes-dombos pályának is köszönhetően szokatlanul sok volt az eladott labda és a rossz megoldás, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, mégis sikerült kiharcolnunk az egyenlítést.

Összességében egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet a tegnapi napon, véleményem szerint igazságos döntetlen született, nem véletlenül tartottunk kicsit meccstől.
Örömteli, hogy csapatunk veretlenül folytatja menetelését a bajnokságban! Tiszafüred továbbra is száz százalékos, Martfűn nyertek 4:1-re, Jászapáti azonban botlott, a saját pályáján nem tudta legyőzni Csépát, a mérkőzés 0:0-ra végződött. Nekünk ugyan van még egy elmaradt meccsünk, így is a harmadik helyen állunk 20 ponttal, a nyakunkban azonban ott liheg Fegyvernek.
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
Székely Sándor fotói a meccsről
A mérkőzés krónikája
|