Nem jött össze
GEORGE 2015.09.20. 20:46

Egygólos vereséget szenvedtünk Szajolban, a házigazdák megérdemelten tartották otthon a három pontot.
Beharangozónkban reménykedtünk, hogy sikerülhet meglepnünk az otthoni környezetben eddig pontot sem veszítő szajoli gárdát. A hazaik támadólag léptek fel, igyekeztek magukhoz ragadni az irányítást. Gyakran átengedték ugyan a területet, de aztán kontrákkal próbáltak mögénk kerülni.
Jobbára a szajoliak akarata érvényesült, voltak gólszerzési lehetőségeik is. Előttünk egy komolyabb helyzet adódott a félidő hajrájában, de nem sikerült betalálnunk. Megint egy olyan rövid, kisméretű pályán játszottunk, ahol nem nagyon boldogultunk a betömörülő, kemény védelemmel.
A folytatásban ismét csak a hazaiak voltak az aktívabbak, többször is Agócs bravúrjaira volt szükség, hogy tartsuk az eredményt. Csúri Bence kapujára nem voltunk veszélyesek, támadóinknak továbbra sem sikerült feltörni a jól összerakott szajoli védelmet. A középpályán sok párharcot elveszítettünk, fürgébben, harcosabban mozogtak az ellenfél játékosai. Bodac Tamás játékvezető engedte az ütközéseket, keménykedéseket, és ebben Kun Mihály tanítványai élen jártak.
A 60. perc környékén egy rövid hazaadás miatt kerültek helyzetbe, a kapura törő játékos eltolta a kivetődő Agócs mellett a labdát, majd belebotlott hálóőrünkbe. (Köszönjük Kocsis Jancsi utólagos helyzetmagyarázatát.) A játékvezető szabálytalannak vélte az esetet, az ítélet: sárgalap és tizenegyes. Agócs Zoli kivédte a büntetőt.
A 70. percben megszületett a mérkőzés egyetlen gólja, Dobos Dániel lépett ki, és a kissé kint álló Agócs felett a hálóba emelt. A hajrá feszült hangulatban telt, a korábban engedett belemenések kezdtek elharapózni, de hamar kiderült mind a játéktéren, mind a nézőtéren teljesen fölösleges reklamálni.
A hazaiaknak több helyzetük adódott, a mérkőzés végére fokozatosan bedaráltak bennünket, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nálunk a hajtásra, az akarásra ezúttal sem lehetett panasz, viszont harcosságban, kemény játékban nem tudtuk felvenni a versenyt a szajoli játékosokkal.
Szajol Klub – Karcagi SE 1:0 (0:0)
Vereségünkkel egyet visszaestünk a tabellán, immár a nyolcaik helyen állunk. Szombaton Tiszafüredet fogadjuk, meg kell próbálnunk hazai közönség előtt javítani.
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
Köszönjük Szívós Gyula beszámolóját és fotóit a meccsről.
Góltotónkra egy helyes tipp érkezett: Szancsik Fruzsina találta telibe a végeredmény. A KLBK-s „Hajrá Karcag!” szurkolói sapka a következő hazai meccsen vehető át. Gratulálunk!
|