Megérdemelt pontszerzés Csépán
GEORGE 2015.10.24. 18:47

Lelkes játékunknak köszönhetően partiban voltunk a listavezető otthonában, kis szerencsével a győzelmet is megszerezhettük volna.
Támadólag léptünk fel, ezzel talán meg is leptük a hazaiakat, akik a 10. perc körül jutottak el először a kapunkig – tudtuk meg Bukovszki apukától, aki a helyszínről számolt be a mérkőzés eseményeiről.
Kiegyenlített játék folyt a pályán, mi inkább átengedtük a területet, és kontrákkal próbálkoztunk. A 23. percben Mile Tamás egy középre tekert, kétszer is megcsúsztatott szabadrúgást követően közelről megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A gól után nem estünk össze, a biztos védekezést megtartva igyekeztünk gyors ellentámadásokat vezetni. Egy ilyen kontra alkalmával Szívós Gergő készített le egy labdát Rózsa Pistinek, aki 25 méterről hatalmas gólt ragasztott Végső Zsolt kapujának bal felső sarkába. Egyenlítettünk, újra nyílt volt a meccs.
A második játékrészben is többet volt a mi térfelünkön a labda, de sikerült hatástalanítani a hazaiak rohamait. Mi főleg pontrúgásokból tudtunk veszélyeztetni. Bodac játékvezető több véleményes ítélete borzolta a kedélyeket, egy ilyen vitatható helyzetet követően küldte le a második sárgát begyűjtő Erdei Tibit a pályáról. A 78. percben jártunk, a lehető legrosszabbkor kerültünk emberhátrányba.
A csépaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak, egy kapu előtt tűzijátékot követően még kapufát is rúgtak, de sikerült kibekkelnünk a hátra lévő időt. Sőt, kis szerencsével a győzelmet is megszerezhettük volna, előbb Rózsa Pisti a 88. percben alaposan megtornáztatta a hazaiak kapusát, majd a 93. percben Bukovszki Dani eldönthette volna meccset, Balogh Csaba kiugratásával egyedül tört kapura, de húzták-vonták, így emelése, ha centikkel is, de kapu mellé szállt.
A végeredmény: Csépa KSE – Karcagi SE 1:1 (1:1)
Szép volt, fiúk! Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
A helyszínen szurkoló karcagi különítmény szerint a döntetlenre mindenképpen rászolgáltunk még akkor is, ha a hazaiaknak talán valamivel több helyzetük is adódott. Tettünk egy szívességet Tiszafürednek, akik a 80. percben szerzett góljuknak köszönhetően győzelmet arattak Jászárokszálláson, így a tabella élére ugorhattak. Csépa az utolsó négy meccsén 8 pontot veszített, ez bármelyik csapatnak nagyon hiányozna, pláne egy listavezetőnek.
Tippversenyünkön ketten is (Kőrösi Balázs és Halmai Márton) telibe találták a végeredményt, közülük Kőrösi Balázsnak kedvezett a szerencse, ő nyerte a KLBK-s „Hajrá Karcag!” szurkolói sapkát. Gratulálunk! A nyeremény a következő hazai bajnokin átvehető.
|