KLBK - Karcagi Labdarúgó Baráti Kör
google-site-verification: google0fec882942f13186.html
Menü
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
HAJRÁ KARCAG!
HAJRÁ KARCAG!
 
Brain Drain: Karcagi Labdarúgó Induló
 
FRISS HÍREK
FRISS HÍREK : Edző mérkőzésekkel hangolnak a fiúk.

Edző mérkőzésekkel hangolnak a fiúk.

Kukucska  2018.07.25. 10:09

A 2018-2019- es szezonra való felkészülés jegyében már két edző mérkőzést is játszott a Megyei I. osztályú bajnokságra készülő felnőtt csapatunk.


A június elején megkezdett felkészülés során beiktatott első felkészülési mérkőzést hazai környezetben játszotta csapatunk az előző szezonban még az NB III- ban vitézkedő Tiszafüred csapatával.

A Fürediek alaposan átalakult csapata most még nagy falatnak bizonyult, hiszen az eredmény alapján ( 0:3 ) mondhatnánk sima vereség lett a vége. Ám aki látta a mérkőzést megállapíthatta,hogy egyenlő partnerei voltunk az igen jó erőkből álló vendégeknek. A Fürediek csapatát ugyanis több NB I-et, NB II-őt megjárt rutinos játékos alkotja, míg mi ezúttal is saját kútfőből építkezünk.

A csapat dolgát nehezítette az is, hogy ezekben a napokban zajlottak a Campus Fesztivál Sport eseményei is,ahol több játékosunk is érdekelve volt, ezen oknál fogva, no meg a kemény edzések hatására, hamar kiütköztek a fáradság jelei a csapaton. Ennek ellenére sok szép támadást vezettek a srácok,de sajnos csak kapufákig jutottunk.

Szombaton újabb Megye I-es csapat volt az ellenfelünk, a frissen bajnokként feljutott Kunhegyest fogadtuk.

A vendégek jól mozogtak,frissen,bátran támadtak, ellenben a mieinkkel,akik még mindíg ólom lábakon mozogtak, ennek ellenére jó kis összecsapás alakult ki a két csapat között. A végeredmény 2:2 lett, amivel valószínűleg a vendégek edzője lehetett elégedettebb.

Orosz István elmondta,hogy nem volt elégedett a csapat játékával,főleg az előre játék akadozott. Úgy tűnik megsínyli a csapat Nagy Roli ( Budapestre költözik és egy Női csapat edzője lesz ) , valamint Balogh "Baba" Józsi ( sajnos még mindíg nem heverte ki a tavaszi sérülését, a napokban műtik szalagszakadással ) hiányát.

Sajnos ezen a mérkőzésen újra rúgást kapott a frissen meggyógyult bokájára Szívós Gyuszi, ami csúnyán bedagadt, pontos diagnózis még nincs, reméljük hamar újra harcképes lesz Gyuszkó!

Egyenlőre ami biztos hír a csapat háza tájáról, hogy Szőke Robi rövid Angliai kitérő után újra hadrenbe állt, és már egy szép gólt is fejelt a Kunhegyes elleni mérkőzésen. A másik gólunkat ezen a mérkőzésen Kovács Laci szerezte egy szép lövésből. Szőke Robit követte Farkas Sanyi,aki volt már a felnőtt csapat tagja,de egy ideig, csak az Ifit segítette góljaival,de mivel onnan "kiöregedett", ezért újra felhúzta a kesztyűt a felnőtt csapatba kerülésért.

Másik örömteli hír,hogy Bajusz Szabi aki Karcagi nevelésként, tehetségét kamatoztatva megjárta már a Szolnoki Máv felnőtt és utánpótlás csapatait is, ill. most az FTC futsal utánpótlásának kapusa újra hazaszerződött, itt folytatva nagypályás karrierjét.

Következő felkészülési mérkőzésünk 28-án szombaton Kőrösladányban lesz. Hazai mérkőzésen Július 31.-én szurkolhatunk a csapatnak,amikoris Bucsát látjuk vendégül 18 órai kezdettel, majd Augusztus 4.én Tiszafüred lesz a vendégünk egy Magyar Kupa mérkőzés alkalmából.

 

Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NAPTÁR
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
KÖVESS MINKET!

 

 
ENNYI AZ IDŐ
 
LÁTOGATÓK AZ OLDALUNKON
Indulás: 2014-03-04
 
VELETEK VAGYUNK!

 
Füled nőjön bokáig!
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG