"A szezon legfontosabb meccse"
GEORGE 2016.02.01. 20:38

Január utolsó vasárnapján rendhagyó, reményeink szerint hagyományteremtő futballmérkőzés került megrendezésre: a Karcagi SE felnőtt csapata játszott a Karcagi Labdarúgó Baráti Kör válogatottjával.
A KLBK kétéves szülinapján Szabó Zsolt masszőr is felköszöntött bennünket, és tőle származott az ötlet, hogy miért is ne játszhatnánk egy gálameccset Szívós Gergőékkel. A javaslat a KLBK részéről nyitott fülekre talált, és miután Orosz Pisti is rábólintott a kezdeményezésre, beindult a szervezés és a felkészülés a nagy derbire. Igen komolyan vettük az előttünk álló feladatot, heteken át tartó alapozás, futóedzés, labdás gyakorlás és taktikai értekezlet - ez mind-mind nem volt, viszont elkezdődött egymás győzködése, hogy az évek (évtizedek) óta labdába nem rúgó tagtársakat mozgósítsuk és rábeszéljük, dobják el járókeretet, és tartsanak velünk. Végül remek kis csapat állt össze, sikerült néhány komoly erősítést is leigazolnunk, úgyhogy bizakodva vágtunk neki életünk kalandjának.
A KLBK félelmetes válogatottja - és ez csak a kispad!
Hiába próbáltunk néhány szabálymódosítást bevezetni (nem szabad erőset rúgni, tilos cselezni, pláne futni), mindhiába. De legalább annyit sikerült elérnünk, hogy nem a műfüvön, ahol az arra járók láthatják, hanem bent a csarnokban játszhassunk.
Ritka pillanat - támad az ellenfél
Kettős érzés kavargott bennünk, ha nagyon sok gólt rúgunk, akkor elmehet a kedve kedvenceinknek a labdarúgástól, ha meg engedjük magunkat, azt hihetik, hogy csak az irkáláshoz és a lelátóról való bekiabáláshoz értünk. Ezt hívják róka fogta csukának. Dilemmánkra aztán Kun Sanyi kezdő sípszavát követően szinte azonnal megkaptuk a választ: az Orosz-legények három cseresorral rohamoztak, sokat adogatva, még többet futva, a játékot irányítva megpróbáltak bennünket benyomni a kapunkba. Lelkesedésük kb. fél percig tartott, mert mikor labdát szereztünk, azt kivétel nélkül emberhez passzoltuk (előfordult az is, hogy saját csapattárshoz), megbecsültük a pettyest, és még helyzeteket is alakítottunk ki (egyszer még Kőrösi Balázs kapuja előtt is). A tréfát félretéve, remekül követtük Bukovszki Daniék támadásait (szemmel), de a szerencse mellénk állt, már vagy 3 perc is eltelt a meccsből, de még mindig nem kaptunk gólt! Aztán csoda történt a pályán, megszereztük a vezetést! Az igazi eufória mégis akkor következett be, amikor 1:2-s hátrányból 3:2-re sikerült fordítanunk. Eldőlni látszott a meccs, úgyhogy kicsit is visszavettünk a tempóból, így 3:3-as döntetlen állásnál vonulhattunk (na, jó, vánszoroghattunk) az öltözőbe (na, jó, a közeli kispadra).
Frissítve! Közben kaptam a hírt, hogy már a félidőben is fáztunk (4:3 volt oda). Hát igen, van, aki focizott, van, aki meg a gólokat számolta.
Rejtély, hogy honnan tudták, de sokan kíváncsiak voltak a nem mindennapi focicsemegére
A folytatásban aztán különös energiaátvitelnek lehettünk tanúi, ahogy fáradtunk, ahogy fogyott a szufla, Erdei Tibiék úgy kezdtek el egyre magasabb fokozatban játszani. Ki érti ezt? Sokszor már csak méterekről követtük az ellenfél fürge játékosait, nehogy a nagy vehemenciával végrehajtott szereléseink során sérülést okozzunk valakinek. Kerültük a sprinteket is, nehogy a KSE kiizzadt sportolói megfázzanak a huzatban. Persze volt, aki úgy vélekedett, hogy az első félidőben túlzottan megcibáltuk az oroszlán bajszát, és ez aztán végzetes hibának bizonyult. Nincs mit szépíteni, többet volt a kapunkban a labda, mint bárhol máshol.
A KLBK legfiatalabb tagja ezúttal nem lépett pályára, viszont aludt egy jót
A végére aztán a lovak közé dobtuk a gyeplőt, és a védekezéssel mit sem törődve támadtunk, csak hogy minden játékosunk (voltunk vagy tizenöten) gólt szerezzen. Hogy ez nem történt meg, arról a néhányunknak megváltásként felhangzó játékvezetői hármas sípszó tehetett. Paripa sporttársat ezért a cselekedetéért sorainkból többen életmentő kitüntetésre akarták előterjeszteni. Csak a rend kedvéért, a vége 9:6 lett oda (vagy valami ilyesmi).
Alaposan begyakorolták a középkezdést Orosz mester fiai
Szerencsére a földszinten kaptunk öltözőt, így további akadályok nem tornyosultak elénk, zuhanyozás után egyből belevethettük magunkat a zsíroskenyér-partiba. A pályára lépők és a szurkolók a finom falatokat jófajta italokkal öblítették le, majd sztorizással, jókedvű beszélgetéssel folytatódott a kötetlen program. Orosz mester egy kurta „semennyiré”-vel válaszolt arra a kérdésünkre, hogy a találkozó mennyire szolgálta a csapat felkészülését, de aztán gyorsan helyesbített, és őszintén elmondta, hogy „ez volt a szezon legfontosabb meccse”.
A nap hősei
Most pedig következzék az elmaradhatatlan köszönet a végére: köszönjük Orosz Pistinek és csapatának, hogy elfogadták kihívásunkat és hogy kíméletesek voltak velünk. Köszönjük a nézőközönségnek, hogy - bár mi igyekeztünk titokban tartani, mégis nagy számban - eljöttek és szurkoltak nekünk (is). És persze a KLBK tagjainak, hogy ki így, ki úgy, de közreműködött abban, hogy ez az igencsak kellemesre sikerült vasárnap délután megvalósulhatott.
Jutalom a nap végén
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
|