|
Ezüstérmes a csapat!
Halmai Márton 2014.06.08. 08:00
Minden zavaró körülményre fittyet hányva, a győzelmi kényszer súlyát elbírva, hősies küzdelemben szereztük meg a második helyet. Bravó, Gyerekek!
„Minden jó, ha jó a vége” - hangzott a megkönnyebbült sóhaj mellé a slágermondat a karcagi szurkolóktól a lefújást követő pillanatokban. Valamennyien egyetértettünk abban, rendkívül nehéz és durva meccsen, nagyot küzdve, teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot, és került a nyakunkba a hőn áhított ezüst!
Pedig a mérkőzés első negyed órája alapján meg sem fordult a fejünkben, hogy porszem kerülhet a gépezetbe, agilis játékunk már a 10. percben góllá érett, amikor Szentannai pazar szögletét a bajnokság gólkirálya, Székely Dávid a rövid oldalon a kapuba csúsztatta. Ráadásul nem hagyott alább a lendület, pontrúgásaink életveszélyesen kanyarodtak a túrkevei kapu előterébe, ám hol a szerencse, hol a remekül védő Tőke Imre állta útját az újabb karcagi gólnak. És ahogy az lenni szokott, a kihagyott ziccerek megbosszulták magukat. A félidő derekán kibújt a szorításból a hazai gárda, és egy jogosan meg nem adott góllal jelezték, nem fognak lefeküdni a mieinknek. Hogy ezt nyomatékosítsák, be is rámoltak még egyet a szünet előtt (ezúttal teljesen szabályos körülmények között), így a félidőben - tudva a fürediek nagyarányú vezetését - úgy tűnt, le kell mondanunk a második helyről.
Naná, hogy nem így tettünk! Igyekeztünk újból magunkhoz ragadni a kezdeményezést, ám a pálya minősége egyáltalán nem kedvezett a kombinatív játékra törekvő Kupaiéknak. Egyik szurkolótársunk frappánsan csacsitökhöz hasonlította a pettyest meccs közben, és nem is járt messze a valóságtól, hiszen a guruló labda néhol derékig felpattant egy-egy göröngyön. Az 52. percben aztán úgy szereztük meg ismét a vezetést, hogy szinte semmit nem tettünk érte. Az alighanem felszabadítani igyekvő, túrkevei Ökrös András a szezon legkomikusabb öngóljával juttatta előnyhöz Oroszékat, akik ezt követően köszönték szépen, és megőrizték az egygólos vezetést.
Pedig a hazaiak minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy ne a nagykunsági rivális vitrinjében díszelegjen a második legfényesebb érem, és miután ez focival nem ment, aprításba kezdtek. Darálták, akit értek, amiben a játékvezető személyében a meccs elejétől kezdve partnerre leltek. A karcagiak mindkét cseréjüket sérülés miatt hajtották végre, de gyanítható, ha még 2-3 ember ott csücsül a padon, bizony be kellett volna vetni őket is, a végén már annyian bicegtek a mieink közül. Az extra motivációval (és egyben keménységgel) pályára lépő Varga Zoltánt ki is állította a spori, de egy rossz szava nem lehetett volna senkinek, ha még néhány csapattársa követi őt az öltözőbe. Nem csoda hát, ha a megváltást jelentő hármas sípszónak nemcsak a győzelem, hanem a lehetséges sérülésveszélyek további elkerülése miatt is különösen örülhettünk.
Boldog volt játékos, szurkoló, kivétel nélkül. Megbirkóztunk a győzelem terhével, a kánikulával, a talajjal, egy agresszív Túrkevével és a játékvezetői hármassal is, így teljesen megérdemelten akaszthatják játékosaink nyakukba az ezüstérmet. Jövőre pedig meg lehet próbálni a csúcstámadást, hiszen a bronz után ezüstöt nyerő együttesünk már csak egy lépésre van a legnagyobb sikertől. Ez azonban még a jövő zenéje. Egyelőre a pihenésé és az örömé a főszerep, amelyre nagyon rászolgáltunk. Szép volt, fiúk! Gratulálunk!
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
Fotó: Halmai Balázs
Ha szeretnéd letölteni a posztert és a Facebook borítót nagy méretben, kattints rájuk!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
