A tabellára tekintve megállapíthatjuk, a sereghajtó Mezőtúr mostanában nincs a topon, és akkor finoman fogalmaztunk. Tavasszal győztesen mindössze egyszer (Csépa ellen otthon nyertek 1:0-ra), és vesztesen kilencszer hagyták el a pályát. A tíz meccsen három gólt lőttek és harmincat kaptak, ami valljuk be, igencsak harmatos teljesítmény. Pedig két éve magabiztosan nyerték a megye II-t, és Tiszasassal egyetemben csatlakoztak a felsőházi bajnoksághoz. Aztán eljött a 2011/12-es bizonyítványosztás, és a Berettyó-partiaknak nem nagyon volt minek örülni, az öt győzelem, nyolc döntetlen és tizenhét vereség azt jelentette, hogy ugyan egy ponttal Martfű előtt, de vastagon kiesőhelyen végeztek. Hogy aztán mégis a megye I-ben kezdték az új idényt is, az már a sportdiplomácia, vállalom – nem vállalom, stb. lapjaira tartozik. Mezőtúron napjainkban nem a labdarúgás a sikersport, a remek eredményeket az évek óta stabil NB II-es kézilabdacsapat szállítja.

Visszatérve a focira, ha csak az elmúlt hat meccset vennénk alapul, akkor nekünk is be kellene húznunk a fülünket és a farkunkat, meg mindenünket, ugyanis Mezőtúr ötször, mi pedig négyszer zakóztunk, úgyhogy erre a szokatlan mélyrepülésre egy cseppet sem lehetünk büszkék. Van ugyan magyarázat a vereségekre, de erre sokan nem kíváncsiak, mondván, az eredmények magukért beszélnek. Kikaptunk? Kikaptunk. Négyszer? Négyszer. Mi azért tudjuk, hogy a Jászberény elleni meccs közvetett következménye az eredménytelenség. Azóta nem ugyanaz a csapat fut ki a gyepre, mert akkor nagyon megtörtek bennünket. Fegyvernek ellen összekaptuk magunkat, meg volt egy gólrekordot hozó gálameccsünk Csépa ellen, de az újszászi és a szajoli fiaskók különösen fájnak. Meg a múlt heti füredi is. A kétkedőket gyorsan lehűtendő: nem, nem felejtettünk el focizni, szó sincs erről! Azt a képességünket érte övön aluli találat, amely a ki-ki meccsek megnyeréséért felel. Talán kiestünk a ritmusból? Talán túl sok gondolat kavarog a fejekben? Vagy az elvárások voltak túlzóak és hatottak bénítólag? A kulcsemberek hiánya hat ki ennyire a teljesítményünkre? A játékvezetők pikkelnek ránk? Ki tudja.

A múlt héten Füred elfoglalta a dobogó második helyét, és hogy a közelébe enged-e még bennünket a hátra lévő négy fordulóban, az jó kérdés. Valószínű, hogy nem. De nekünk mégis mindent meg kell tennünk, hogy hozzuk a meccseinket, és ha kitartóan űzzük a vadat, talán hibázásra is kényszerítjük. Mást nem tehetünk. Ha mégsem jönnek az eredmények, még akkor sincs veszve minden. Jánoshida megtette nekünk azt a szívességet, hogy múlt szombaton két pontot is Szajolban hagyott, így a velük szembeni nyolc pont előnyünk csak elég lesz, hogy a bezsebeljük a bronzérmet. Tavaly csoda volt, hogy megnyertük, idén csoda lenne, ha elbuknánk. De szívre, lélekre és erőre is szükségünk lesz, ha emelt fejjel akarjuk befejezni ezt a bajnokságot. Hogyan is énekli a Pál Utcai Fiúk zenekar a Legelő című számban? „De ha szívtelenül megyek én az idén... nem lesz már győzelem, nem lesz pedig úgy akartam, nem lesz már győzelem, nem lesz erő a karban, nem lesz elég a föld vagy az ég, nem lesz elég hely, nem lesz elég...”

Itt meg is lehet hallgatni ezt a nótát, és közben karcagi focis képeket nézegetni a 2012-es, Mezőtúr elleni meccsről. Adjon erőt ez a dal a csapatnak, hogy lelkesen és szívvel küzdjenek tovább, bárhogy is lesz. Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!

Holnap röviden felidézzük a két csapat egymás elleni meccseit, lesznek meglepő eredmények!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés