KLBK - Karcagi Labdarúgó Baráti Kör
google-site-verification: google0fec882942f13186.html
Menü
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
HAJRÁ KARCAG!
HAJRÁ KARCAG!
 
Brain Drain: Karcagi Labdarúgó Induló
 
FRISS HÍREK
FRISS HÍREK : Sötét ló érkezik Karcagra szombaton

Sötét ló érkezik Karcagra szombaton

GEORGE  2014.09.19. 08:31

Mielőtt bárki felháborodna illetlenségünkön, gyorsan tisztázzuk, kire is mondják sportnyelven, hogy „sötét ló”. Ezt, a lóversenyzésből kölcsönzött kifejezést az olyan ellenfelekre használjuk, akikről alig tudunk valamit, nem tudjuk mire képesek, ezért kissé tartunk tőlük, hiszen bármi előfordulhat. És Jászfényszaru ilyen.


Két ezüstérmes csapat mérkőzik szombaton a Liget úton (remélhetőleg a benti pályán). Mi a megye I-ben, Jászfényszaru a megye II-ben léphetett fel tavaly a dobogó második fokára. Vendégeink négy hosszú szezont húztak le a második ligában, előtte azonban több mint 10 éven át a megyei első osztályban vitézkedtek. Itt a legjobb eredményüket a 2003/04-es bajnokságban érték el, akkor Mezőtúr mögött a második helyen végeztek, azt követően a 10-16. hely között ingáztak. 2010-ben nem tudták elkerülni a kiesést, és következtek második ligás esztendők. Itt már az eredmények is jöttek, egy negyedik és két harmadik helyezést követően tavaly Kunhegyessel egyetemben, 73-73 bajnoki pontot szerezve jutottak fel (vissza) az élvonalba.

Jászfényszarunak a megye I-ben egyelőre nem megy valami fényesen, a harmadik fordulóig kellett várni, hogy megszerezzék első bajnoki pontjaikat, akkor az azóta is 0 pontos sereghajtót, Martfűt fogadták, és bizony nem sokon múlt, hogy nem vendégsiker született. A hazaiak a 60. percben hátrányba kerültek, és csak Vaszicsku - az utolsó percekben (89. és 91.) szerzett - duplájának köszönhető, hogy sikerült megfordítaniuk az állást. Előtte kétszer (Jászapáti ellen 0:1 és Újszász ellen 2:1), azóta egyszer (Túrkeve ellen 6:2) szenvedtek vereséget. Ők is beleestek az elmaradt meccsesek sorába, az elmúlt hétvégén nem tudták fogadni a csépai alakulatot, mint ahogy mi sem utaztunk el Jászárokszállásra. (Friss hír, hogy a korábban szeptember 24-re tervezett pótlás időpontja megváltozott, és majd csak október 22-én tudjuk le a hiányzó derbit. Tippversenyünkről nem fogunk elfeledkezni, addig is lehet jósolni a meccs végeredményére.)

Újszászon melegítenek a jászfényszarui focisták (forrás: jászságonline.hu)

Nekünk nem jött rosszul a múlt heti nagy esőzés, hiszen a csapat háza táján történtek miatt nem ártott egy kis pihi. Hogy pontosan mi történt, arról néhol ellentétes információk hallhatók, ami biztos, a Labdarúgó Szakosztály és Moga Lóri útjai elváltak egymástól, a témához kapcsolódó hivatalos közlemény itt olvasható. Az eseményeket követően Orosz mesternek rendet kellett tenni a fejekben, és lecsendesítenie a hullámokat. Ez – a zuhanyhíradó adása szerint – meg is történt, a csapat rendben van, és a kapusposztra igazolt Agócs Zolival együtt már alig várják, hogy újra tétmeccsen focizhassanak.

A szombati mérkőzés főszereplői legutoljára a nekünk bajnoki ezüstöt, a Jászfényszaru VSE számára kiesést hozó 2009/10-es bajnokságban találkoztak, oda-vissza sikerült nyernünk, ha nem is nagy különbséggel (itthon 1:0, góllövő: Bujdosó Attila, idegenben 1:2, karcagi góllövők: Bódi Péter, és az utolsó percben Balogh Roland).

Szombaton bármi előfordulhat, mint mikor egy „sötét ló” a színre lép. De mégsem lenne szabad, hogy gondot okozzon számunkra a három pont begyűjtése. Borítékolható, hogy a srácok mindent meg fognak tenni a győzelemért, a csapatért, egymásért, Lóriért.

Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!

TIPPVERSENY!

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NAPTÁR
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖVESS MINKET!

 

 
ENNYI AZ IDŐ
 
LÁTOGATÓK AZ OLDALUNKON
Indulás: 2014-03-04
 
VELETEK VAGYUNK!

 
Füled nőjön bokáig!
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.