Nem voltunk partiban
GEORGE 2015.09.05. 18:45

Csapatunk megszerezte szezonbeli első vereségét, sima 3:0-lal utazunk haza Jánoshidáról.
Reménykedtünk legalább a pontszerzésben, titkon a győzelemben is, de hogy kikapunk, meg sem fordult a fejünkben. A hidai centerpálya – feltételezhetően a lehullott eső miatt - most sem volt „alkalmas” a játékra, így a helyiek a kisméretű „B” pályára száműzték az összecsapást. Ezzel csak annyi gond, hogy csatárainknak nem nagyon van hely gyors indításokra, elfutásokra, pedig ez volna az egyik erősségünk. A pálya talajára egyébként nem lehetett panasz, és az eső is megállt erre a 90 percre – tudtuk meg Szívós Gyulától, aki a helyszínen drukkolt a csapatnak.
Az első 30 perc kiegyenlített erők küzdelmét hozta, de aztán a hazaiak fokozatosan felénk kerekedtek, és könyörtelenül kihasználták védekezésünk gyenge pontjait. A 27. percben kerültünk hátrányba, utána csak futottunk az eredmény után. A hidai játékosok labdabiztosabbak, energikusabbak voltak ezen a napon, mi csupán helyzetekig jutottunk, de komoly gólszerzési lehetőség nem adódott előttünk. A 74. és a 76. percben újabb gólokat lőtt a hidai csapat, ezzel idő előtt végérvényesen el is döntötték a három pont sorsát.
A játékvezetőnek bár voltak vitatható ítéletei, de semmiképpen nem lehet a nyakába varrni a vereségünket.
Jánoshidai SE – Karcagi SE 3:0 (1:0)
A gyengécske napot kifogó karcagi csapat felett teljesen megérdemelt győzelmet arattak a hazaiak. Megvan hát az első vereségünk, de jövő szombaton lehet javítani. Ami nem lesz könnyű, hiszen akkori ellenfelünk, Újszász éppen ma győzte le a több mint egy éve veretlen Tiszafüredet 2:1-re. Na, majd látjuk!
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
|