Bejött a papírforma: Karcag - Fegyi 3:0
Halmai Márton 2016.03.05. 20:08

Elmaradt a meglepetés, könnyed győzelemmel tapad a dobogóra a Karcag. Szorosabb első félidőt követően a folytatatásban megmutatkozott a két csapat közti különbség.
Szombat délután mintegy 100 néző előtt játszotta le a „B” pályán a 17. forduló nyitómeccsét a karcagi csapat Fegyvernek ellen. A vendégek szerették volna lemásolni a múlt heti skalpot, amikor a forduló meglepetését szolgáltatva két vállra fektették a listavezető Tiszafüredet, ám az előjelek közel sem voltak kecsegtetőek. A hiányzók alapján akár egy roncsderbiként is aposztrofálhatnánk a találkozót, Ollé János eltiltások és sérülések miatt 6 kulcsemberét is nélkülözte, míg hazai oldalon Erdei és Rózsa munkahelyi elfoglaltság, Balogh Csaba boka-, Bukovszki Dani pedig súlyos vállsérülés miatt nem állt Orosz mester rendelkezésére.
Örömteli, hogy sok néző látogatott ki az első tavaszi meccsre
A felforgatott csapatok a kezdeti tapogatózó játékot hamar nyílt sisakos küzdelemmé változtatták, pedig a pálya talaja közel sem kedvezett a kombinatív passzjátéknak. A pontrúgások viszont annál inkább veszélyes fegyverként szolgálhattak, szerencsére a mieink pontosabban sütötték el, Kocsis szabadrúgása egy szerencsés tömegjelenet után Kovács Csaba előtt kötött ki, aki félfordulatból az üres kapuba bombázott.
Csapatunk újdonsült gólfelelőse, Kovács Csabi ezúttal is betalált
Kovács zsinórban a harmadik meccsén volt eredményes, sőt, egyhuzamban a harmadik karcagi találatot jegyezte a bajnokságban. Hátul is jól muzsikált, rendre sikerült gátat szabni a kósza fegyverneki akcióknak, akik Faragó Attila révén leginkább szabadrúgásokból igyekeztek veszélyt okozni Agócs kapuja előtt. A félidő végéhez közeledve előbb egy Szívós kezezés után elmaradt (jogos?) tizenegyes, majd egy meg nem adott fegyverneki gól borzolta a kedélyeket, pláne úgy, hogy az utóbbi esetnél előnyszabály helyett végül előkelő pozícióból lőhettek szabadrúgást a vendégek. Faragó lökete a keresztlécről épp a vonal elé pattant vissza, Fortuna újra velünk volt, 1:0-lal vonulhattunk pihenőre az időnként igencsak csípős hidegben.
Agócs Zolinak akadt védenivalója, főleg az első félidőben
A folytatásban igyekeztünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, és mielőbb eldönteni a 3 pont sorsát. Nem volt nehéz dolgunk, a sok-sok fiatallal (közülük néhányan ma debütáltak a felnőttek között) felálló vendégek a szünet után kissé hitehagyottan tértek vissza a pályára, szempillantásra eltűnt az első félidőben mutatott agresszív és agilis játék a pirosaknál. Azért a kemény, néha durva belépők és megmozdulások száma nem csökkent, a játékvezető ténykedése pedig csak olaj volt a tűzre, a szurkolók szerint néha ő maga sem tudta, vajon épp mit fújkál. Csapatunknak azonban sikerült kibújni Kóródi spori árnyékából, az 58. percben Szőke egy szép légi párbaj után egészen a tizenhatosig gyalogolt, lövése kiperdült a mai napon bizonytalanul védő Kormány kezei közül, Balogh Baba meg köszönte szépen, és bepasszolta a kapuba a második karcagi gólt!
Baba fontos gólt szerzett, nagy kedvvel játszott, alig bírták tartani a fegyverneki védők
Érződött, eldőlt a három pont sorsa, lelkük mélyén már a fegyvernekiek sem bíztak az újabb csodában. Lassan csordogált a meccs, eltérő okokból mindkét oldal könnyedén belement volna a mérkőzés idő előtti lefújásába. Egyszer azért még megráztuk magunkat, egy hosszú ívelést Baba szelídített meg, majd ajtó-ablak helyzetben önzetlenül Hamart szolgálta ki, aki közelről a kapus hasa alatt - lába között begurította az utolsó karcagi gólt.
Hamar Jani bepasszolja a harmadik gólunkat
3:0 a vége, az eredmény és a második félidő produkciója alapján tükörsima győzelemmel vette az aktuális feladatot a karcagi csapat. Folytatás egy hét múlva, Szolnokon, Kunszentmárton ellen.
Hajrá Karcag! Veletek vagyunk!
TIPPVERSENY eredményhirdetés! Hárman is telibe találták a végeredményt: Mészáros Judit, Györfi János Bendeguz és Balogh Norbert. Közülük a szerencse Mészáros Juditnak kedvezett, ő nyerte a KLBK "Hajrá Karcag!" szurkolói sapkáját. Gratulálunk! A nyeremény a következő hazai bajnoki meccsen átvehető.
|